Ifjú tehetség koncert volt a Szent Erzsébet Házban

2017. január 31.

Második alkalommal adott otthont a Szent Erzsébet Ház a fiatal sárospataki zongorista, Szakáll Zsófia koncertjének január 30-án. A tavaly júniusi koncertje után ezen a téli estén ismét ismét egy szívet melengető estével ajándékozott meg bennünket az ifjú tehetség. A nagy hideg ellenére is sokan voltak kíváncsiak játékéra, a koncerten többek között Bach, Mozart, Debussy, Chopin és Kodály Zoltán műveit hallhatták a résztvevők. Játékáról a Zemplén Televízió felvételt készített.

Ismét zongorakoncert lesz a Szent Erzsébet Házban

2017. január 24.

2017. január 30-án, hétfőn 17 órától ismét Ifjú Tehetség-koncerttel várunk minden kedves érdeklődőt a Szent Erzsébet Házba. A tavaly júniusi koncertje után ismét Szakál Zsófia ad hangversenyt.



Szakál Zsófia 6 évesen kezdett zongorázni Budapesten, majd két évig Sárospatakon folytatta tanulmányait. 12 évesen Dr. Dominkó István zongoraművész meghívására Budapestre került az Egressy Béni Zeneművészeti Gimnáziumba. Jelenleg is az ő tanítványa a Magyar Kórusiskolában.

Fraknói Vilmos-díjat kapott dr. Szabó Irén, a sárospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény vezetője

2016. december 13.

2016. december 12-én Fraknói Vilmos-díjat vehetett át dr. Szabó Irén, a sárospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény vezetője (Kiskép forrása: MTI/Bruzák Noémi). A Fraknói Vilmos-díjat a kiváló teológus és tudós történész emlékére 2000-ben alapították. A kitüntetés azoknak adományozható, akik munkássága kiemelkedő a teológia, a filozófia, vagy az egyháztörténelem és kultúra területén, illetve akik tevékenységükkel előmozdították a magyar vallási élet megújulását.

A Szent Erzsébet Házban jártak a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola tanulói

2016. november 17.

A 9. Őszi Szent Erzsébet Napok keretében 2016. november 17-én a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskolában lelki napot tartottak. Ennek keretében, ahogy az elmúlt években is tették, az iskola alsó tagozatos tanulói felkeresték Sárospatak intézményeit, és ott kis verssel, énekkel köszöntötték az intézmények munkatársait. A Járási Hivatal, a Polgármesteri Hivatal, a Művelődés Háza, az városi orvosi rendelő és a Rákóczi Vár mellett hozzánk is ellátogattak.

IX. Őszi Szent Erzsébet Napok

2016. november 9.

IX. Őszi Szent Erzsébet Napok (Sárospatak, 2016. november 13-26.)

Program:

November 13. vasárnap:

11.30 A vajdácskai Szent Erzsébet templom búcsúünnepe.

November 14. hétfő: Boldog Mária Merkert liturgikus emléknapja

16.15 Rózsafüzér. Boldog Mária Lujza ereklyéjének kihelyezése és litániája.

17.00 Ünnepi szentmise a Szent Erzsébet Nővérek Kongregációja társalapítója és első rendfőnöke tiszteletére a bazilikában.