Fraknói Vilmos-díjat kapott dr. Szabó Irén, a sárospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény vezetője

2016. december 13.

2016. december 12-én Fraknói Vilmos-díjat vehetett át dr. Szabó Irén, a sárospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény vezetője (Kiskép forrása: MTI/Bruzák Noémi). A Fraknói Vilmos-díjat a kiváló teológus és tudós történész emlékére 2000-ben alapították. A kitüntetés azoknak adományozható, akik munkássága kiemelkedő a teológia, a filozófia, vagy az egyháztörténelem és kultúra területén, illetve akik tevékenységükkel előmozdították a magyar vallási élet megújulását.

2016-ban dr. Szabó Irén mellett az Emberi Erőforrások minisztériuma által adományozott díj kitüntetettjei Pálos Frigyes atya, művészettörténész, a váci Egyházmegyei Gyűjtemény igazgatója, valamint Tusor Péter, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, a Magyar Tudományos Akadémia doktora.

Az alábbiakban dr. Szabó Irén laudációja olvasható.

Dr. Szabó Irén etnográfus-történész Hajdúhadházon született 1960. augusztus 10-én. Születésnapja a Szent Piroska-Eiréné bizánci császárné ünnepét megelőző triduumra esik. A sárospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény igazgatója és éveken keresztül a Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Karának tanára volt. A katolikus kultúra kutatásának és bemutatásának sokféle területén dolgozik. A magyarországi görög katolikus vallásgyakorlat szakrális kommunikációjával, a vallásgyakorlat nem verbális kifejezőeszközeivel, a vallásgyakorlat gesztusaival foglalkozik, PhD értekezését is e témából védte meg 2003-ban, és számos publikációja jelent meg e témakörben.

Húsz éve dolgozik Sárospatakon a Római Katolikus Egyházi Gyűjteményben, mely múzeum, könyvtár és levéltár. 2007-ig a helyi plébánián, azóta önálló  intézményként működik köszönhetően Szabó Irénnek is, aki két nagy EU-s projektet vezetett le, hogy a nyilvánosság számára nyitott, katolikus kulturális intézményt teremtsen Sárospatakon, Szent Erzsébet városában. Kiállítások, koncertek, konferenciák, tudományos és ismeretterjesztő előadások szervezése mellett önálló kiadványt ad ki (Folia Collecta könyvsorozat). A katolikus kultúra, ezen belül a helyi közösség értékeinek megismertetése érdekében az országos rendezvényekbe (KÖN Napok, Ars Sacra fesztivál, Múzeumok éjszakája) is belekapcsolódnak.

1996 óta tagja, 2000 óta elnöke a sárospataki Árpád-házi Szent Erzsébet Társaságnak. Ez az egyesület volt a motorja és kezdeményezője a rendszerváltás után Sárospatakon felvirágzó Szent Erzsébet tiszteletnek. A „Magyarország virága” c. forráskiadvány Szent Erzsébet életének 13. századi forrásait mutatja be közös kiadásban a Szent István Társulattal. 1997 óta minden Pünkösdkor Szent Erzsébet-ünnepet szervez, középpontjában misztériumjátékkal. A sárospataki plébániatemplom bazilika minorrá nyilvánítását kezdeményezők között volt ő is. 2007-ben XVI. Benedek pápa Szent Erzsébet szülővárosa templomának adományozza e rangot. 2007-ben négy munkatárssal létrehozta a Szent Erzsébet Út Alapítványt, amelynek célja az európai Szent Erzsébet emlékhelyek összekapcsolása kulturális projektek révén és végigjárható utak kialakításával. 2011-ben nyílt meg a Sárospatakot Kassával összekötő Szent Erzsébet kulturális és zarándokút, amelynek egyik létrehozója Szabó Irén. Évente szervez és vezet lelkigyakorlatos zarándoklatot ezen az úton.

Dr. Szabó Irén nemcsak tudományos és közösségi szinten méltó utóda és rokona Árpád-házi Szent Erzsébetnek, hanem a mindennapokban is. Férje görög katolikus pap, 1991-ben történt balesete óta kerekesszékben él. Egy fiuk született. 1996-97-ben felépítettek egy görög katolikus kápolnát Sárospatakon, amelynek külső és belső festése valamint ikonosztáza a kortárs bizánci stílusú festészet kiemelkedő alkotásai. Angyalai irányítják dr. Szabó Irén életét.