Bráda Tibor Munkácsy díjas festőművész kiállításának megnyitója

2013. április 24.

Április 29-én 17 órától ismét kiállítás megnyitó lesz a sárospataki Szent Erzsébet Házban. Ezennel Bráda Tibor Munkácsy díjas festőművész lesz a vendégünk, aki a kiállítás anyagát saját maga válogatta össze életének eddigi munkáiból. Ő az a művész, aki az idén kezdődő sárospataki Bazilika felújításában is részt vesz, és az oratórium üvegablakát készíti majd el.

Magyar Költészet Napja

2013. április 11.

A magyar költészet napját 1964 óta ünnepeljük József Attila születésnapján. A mai napon - nagy meglepetésünkre - a Szent Erzsébet Házba is ellátogatott négy tanuló a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumból, és szavaltak nekünk. Mi is kifejeztünk hálánkat és megajándékoztuk őket is egy-egy verssel, melyet Kuklay Antal és Szabó Miklós mondott el. Hálásan köszönjük a Szent Erzsébet Ház dolgozói nevében, hogy eljöttek hozzánk és méltóan megünnepelhettük ezt a szép évfordulót!


"Meglepetés volt a mai este!"

2013. április 10.

A Szent Erzsébet Házban megtartott Font Erzsébet előadás minden hallgatója számára egy meglepetés volt a tegnapi este. Az előadó építészmérnökként végzett az egyetemen, s így is érkezett hozzánk, mégis egy teljesen más élethivatás bontakozott ki előttünk. Egy olyan asszonyé, aki tanyasi-paraszti családból származik, nehéz sorsú gyermekkorból. Édesapjától tarisznyájában útravalóként bölcs és megfontolt intelmeket kapott indulásakor: "Jól végzett munka ad örömöt, és meg kell tanulni hogyan lehet a nulláról ismét felállni.

Jókai Anna előadása megtekinthető lesz a Zemplén Televízióban

2013. április 4.

 

Jókai Anna írónő előadása, melyet 2013. március 12-én tartott Sárospatakon a Szent Erzsébet Ház szervezésében, teljes terjedelmében látható lesz a Zemplén Televízióban 2013. április 7-én 18h.-tól.

Az írónővel készített interjút pedig 2013. április 8-án a Hírhét c. műsor után kb. 19.20 órától közvetítik.

Font Erzsébet építészmérnök a Miért hiszek? előadássorozat következő vendége

2013. április 2.

Szeretettel várunk minden vendéget a Miért hiszek? előadássorozat következő estjére is. A Hit évében megrendezett előadássorozatot eddig nagy érdeklődés övezte, és reméljük, hogy Font Erzsébet építészmérnök: "Gyökerekből kisarjadó ágak" c. "hitvallása" is behívja az érdeklődőket 2013. április 9-én 17 h.-tól a Szent Erzsébet Házba. Kérjük a kedves látogatókat, hogy aki el kíván jönni, számítson arra, hogy nagyszámú érdeklődő esetén ismét a Bazilikában tartjuk meg az előadást, ahol még elfér a nagy kabát.

Jókai Anna lesz a vendégünk

2013. március 11.

A Miért hiszek? előadássorozat második előadója Jókai Anna írónő lesz. Az előadás 2013. március 12-én 17 órától kezdődik. 

Az előadás után az írónő könyveit meg lehet vásárolni, és a dedikáltatásukra is lesz lehetőség.

A nagy érdeklődésre való tekintettel programunkat a sárospataki Bazilikába szervezzük. 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!


Titkos értelmű rózsa

2013. március 6.

„A keresztény magyar nép számára a rózsának különös jelentősége van. Ezzel a névvel- Titkos Értelmű Rózsa- illeti az egyház Szűz Máriát. A rózsa a görög-római kultúrában a titok jelképe volt. Ezen kívül még a szépség szimbóluma is ez a virág. A mi kultúránkban pedig a titok, a szépség és az emberi szeretet jelképévé vált. Ez a három kép él bennünk, ha rátekintünk a rózsára. A Szent Erzsébet Házban nyílt kiállítás is azt szimbolizálja, hogy valaki, aki életét szeretetből a gyermekek számára áldozta, ezt most a rózsák ápolásában éli tovább.