Kárpátaljai művészek koncertje

2015. november 25.

A három kárpátaljai művész koncertje a Szent Erzsébet Házban felemelő volt, és méltó nyitóestje a karácsonyi készülődésnek. Az ünnepi előkészületben a lelkünket  felemelte, egyben azt a küldetését is szépen felébresztette szíveinkben, amiért e koncertest létrejött. A kárpátaljai háborús helyzetben a határontúli magyarok, a magyar identitás megerősítésében a Kodály, Bartók zeneművek választása kitűnőnek bizonyult.

Köszönjük a művészeknek a katartikus élményt!

Kárpátaljai művészek koncertje a Szent Erzsébet Házban

2015. november 23.

Minden évben, az Őszi Szent Erzsébet Napok alkalmával tartja az Árpád-házi Szent Erzsébet Történelmi Társaság ünnepi ülését. Idén 2015. november 23-án. Az ülésen beszámolót hallhatnak a civil szervezet kárpátaljai adományosztó útjáról. Az ülést követően ünnepi koncert is lesz a Szent Erzsébet Ház konferencia termében. Az előadók kárpátaljai művészek.

Stefkó Mihály-hegedű,

Szervánszky-Cavaye Natasha - cselló,

„Boldog lehetek, hogy törődhetem veletek!”-Böjte Csaba Sárospatakon járt

2015. november 23.

Sárospatakon, Árpád-házi Szent Erzsébet szülőhelyén immáron nyolcadik éve rendezi meg az Őszi Szent Erzsébet Napokat. Idén november 14-23-a között. Minden alkalommal egy nap a karitász munkatársainak lelki napja, és minden évben más és más egyházmegye segítő csoportjai érkeznek a vidéki kisvárosba. Idén, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye munkatársai érkeztek hatszáz fővel.

Bemutatkoztak a ferencesek

2015. november 17.

Tegnap délután volt a Megszentelt élet pedagógiája című előadássorozat utolsó rendezvénye a Szent Erzsébet Házban. Ezúttal Tokár János mutatta be közösségének a ferenceseknek a lelkületét és pedagógiájuk alapját. Előadásában főleg Assisi Szent Ferenc lelkiségét ismertette a hallgatóság előtt, hangsúlyozva, hogy ez a szegletköve pedagógiájuknak is. Magyarországon a legtöbb tagot a ferencesek közössége számlálja. 102 ferences szerzetes él hazánkban 14 rendházban. Küldetésüknek Szent Ferenc lelkiségének terjesztését tartják.

Egyházi muzeológusok szakmai rendezvénye

2015. október 26.

Szakmai napot tartott Sárospatakon az Egyházi Muzeológusok Egyesülete. 2015. október 19-20-án a Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény – Szent Erzsébet Házában került megrendezésre a vallási néprajz témakörét előadásokban feldolgozó konferencia. Első nap Vass Erika (Skanzen) Református –unitárius együttélés Fiatfalván -című előadása és Szabó Irén (Szent Erzsébet Ház) Templomi gesztusok –című referátuma élénk hozzászólásokra és beszélgetésre ösztönözte a hallgatóságot. A napot a sárospataki vár megtekintésével, Tamás Edit igazgató asszony szakszerű vezetésével zártuk.

EGYHÁZI MUZEOLÓGUSOK EGYESÜLETÉNEK ANKÉTJA A RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZI GYŰJTEMÉNYBEN

2015. október 13.

Az idei évben az EGYHÁZI MUZEOLÓGUSOK EGYESÜLETÉNEK összejövetele Sárospatakon a Szent Erzsébet Házban lesz (Sárospatak, Szent Erzsébet u. 13.) 2015. október 19-20-án.

A konferencia fõ témája a vallási néprajz.

 Program

 október 19. hétfõ

14:00 Vadászi László sárospataki káplán áhítata

14:15 Dr. Szabó Irén – Dr. Harmati Béla köszöntések

14:30 Vass Erika elõadása: Református - unitárius együttélés Fiatfalván.

Az iskola és a templom fontos ma is!

2015. október 13.

Tegnap délután volt a "Megszentelt élet pedagógiája" előadássorozatunk harmadik alkalma. Vendégünk P. Holczinger Ferencet volt. Ő a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium igazgatója immáron 5 éve. Előadásában főleg az iskola szerkezeti felépítését ismertette, sajnos kevés idő jutott annak a kifejtésére, amit fő célkitűzésének választott a pedagógiai munkájánál, mégpedig a személyes törődés megvalósítását az oktatásban.