Tegnap délután volt a Megszentelt élet pedagógiája című előadássorozat utolsó rendezvénye a Szent Erzsébet Házban. Ezúttal Tokár János mutatta be közösségének a ferenceseknek a lelkületét és pedagógiájuk alapját. Előadásában főleg Assisi Szent Ferenc lelkiségét ismertette a hallgatóság előtt, hangsúlyozva, hogy ez a szegletköve pedagógiájuknak is. Magyarországon a legtöbb tagot a ferencesek közössége számlálja. 102 ferences szerzetes él hazánkban 14 rendházban. Küldetésüknek Szent Ferenc lelkiségének terjesztését tartják. Bárhol járnak, bármilyen feladatot végeznek, a céljuk: "Szentek legyetek!" felszólításnak való megfelelés. Minden, ami az Istentől távól tart, vagy elveszi a figyelmet Róla, azt háttérbe kell szorítani, hogy ismét a lényeget vehessük észre az életünkben. Szent Ferenc két kegyelmet kért az életébe: az egyik, hogy Krisztus szenvedését, a másik, hogy az Ő túláradó szeretetét átélhesse. Teljes egyesülésre vágyott az Úrral.
A ferencesek pedagógiájának ezek a támpillérei. A legfontosabbnak tartják a hit átadását a felnövekvő nemzedékek számára. S bár a mai mindennapok valóságában úgy élni mint Isten angyalai, nagyon nehéz, mégis szüntelen törekedni kell az Istennel való találkozás megteremtésére.
Szent Erzsébet Ház

