Csomortáni Gál László alkotásaiból nyílt kiállítás a Szent Erzsébet Házban

2018. április 24.

Az erdélyi képzőművész, Csomortáni Gál László Csíkszeredában született 1978-ban. Családjával, feleségével és három gyermekével természettközeli állapotban, falusi környezetben él, saját bevallása szerint ez nagyon inspirálóan hat képzőművészetére. Alkotásaihoz több száz éves fákat, deszkákat használ, melyeket leomlott épületekből és régi bútorok maradványai közül kerülnek hozzá.

Belvárosi keresztút Sárospatakon

2018. március 21.

2018. március 24-én, szobaton az idén is lesz városi keresztút Sárospatakon.

Az eddigiektől eltérően, s egyben hagyományteremtő céllal ez évtől nem a Mandulás-hegyhez visszük ki a keresztet, hanem a belvárosban végezzük el a keresztúti ájtatosságot. A város intézményeinél, templomainál megállva, a település lakóiért imádkozunk majd.

A pontos útvonaló a galériában szereplő térképen és leírásban látható. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak a sezrvezők!

Mit tanít az egyház a közéletről?

2018. március 8.

A Kereszténydemokrata Néppárt Sárospataki Alapszervezete mindenkit szeretettel vár 2018. március 20-án, kedden, 18 órától a Szent Erzsébet Házba, a Mit tanít az egyház a közéletről? című rendezvényre.

Az előadást tartja: dr. Novák István kanonok, plébános, a Jászberényi Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Középiskola főigazgatója.

Az előadás címe: Mit tanít az egyház a közéletről? Az egyház és az állam viszony, a pártok és az egyházak kapcsolata.