A Szent István Rádió és Televízió közönségtalálkozója
Helyszín: Sárospatak, Szent Erzsébet Ház, Szent Erzsébet u. 13, Konferencia terem, 1. emelet
Időpont: 2015. március 17., 16.00 óra
Program
A megszentelt élet pedagógiája a piaristáknál
2015-16-os évre meghirdettük a "Megszentelt élet pedagógiája" előadássorozatunkat. Tegnap délután tartottuk az első találkozást, ahol Szabó László piarista szerzetes mutatta be rendjét és annak pedagógiai módszereit. Szabó László egy igazán provokatív személy, aki nem a rossz értelembe vett feszültségkeltés okán provokál, hanem valójában ez a pedagógiai módszere. Kihívó magatartása segítségével kelti fel a figyelmet, próbál kapcsolatot teremteni másokkal.
Kiadványunk budapesti bemutatójáról
A sárospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény és a Magyar Országos Levéltár közösen rendezte meg a gyűjteményünk által kiadott könyvsorozat első kötetének bemutatóját Budapesten. Méltó és impozáns környezetben debütálhatott a Folia Collecta első kiadványa, melynek témája a 2013. október 3-4-én Sárospatakon megrendezett művelődéstörténeti konferencia anyaga volt: Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon. Művelődéstörténeti konferencia a jezsuita rend sárospataki megtelepedésének 350. évfordulója alkalmából.
Bazilika megáldás és sajtótájékoztató a sárospataki Bazilika külső felújítása alkalmából
Helyszín: Szent Erzsébet Ház, Sárospatak, Szent E. u. 13.
Időpont: 2015. március 8. (vasárnap) 12.00 óra
A sajtótájékoztatón lehetőséget kapnak a sajtó képviselői a sárospataki bazilika külső felújításában részt vettek képviselőivel való találkozásra, interjúk készítésére illetve a bazilikáról fotó és mozgókép elkészítésre.
Felszólalók:
A Római Katolikus egyház részéről: Poncsák Ferenc a sárospataki Római Katolikus Egyházközség világi elnöke
Könyvünk bemutatója Budapesten
Mindenkit nagy szeretettel várunk a Sárospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény új kiadványának bemutatójára 2014. március 5-e 14.00 órára Budapestre a Magyar Nemzeti Levéltárba. A kötet a Folia Collecta sorozat második darabja: Katolikus Megújulás Északkelet-Magyarországon.
A meghívót az alábbiakban csatoljuk.
Szakmai nap az Országgyűlési Könyvtárban
2015. február 26-án szakmai napon vettek rész a Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény munkatársai. Az Egyházi Könyvtárak Egyesülésének szervezésében (az ő Szomszédolás rendezvénysorozatuk keretében) más kollégákkal együtt tekintettük meg az Országgyűlési Könyvtárat. A köszöntő szavak után dr. Tóth Éva, a Nyilvános Szolgáltatások Osztályának osztályvezetője bemutatta a megújult könyvtárat. Megtudhattuk, milyen felújítások zajlottak az intézményben, milyen a könyvtár-használók összetétele, milyen szolgáltatást biztosítanak az érdeklődőknek.
A megszentelt élet pedagógiája előadássorozat
Ferenc pápa 2014-ben meghirdette a Megszentelt élet tematikus évet. Korunk egyik súlyos kihívása, és az információs társadalom paradoxona, hogy a generációk között egyre mélyülő kommunikációs távolság alakul ki nyelvhasználatban, stílusban, jelentéstartalomban és a használt kommunikációs csatornák tekintetében egyaránt.
Hogyan lehet mégis a kétezer éves evangéliumi értékrend vonzó? Hogyan adható át a megszentelt élet értékrendje? A sikerre és anyagiakban megtérülő teljesítményre fókuszáló világban hogyan lehet hitelesen közvetíteni a testvéri, felebaráti szolidaritás mintáját?
Zárva tartunk
Kedves Látogatóink, Barátaink!
2015. február 26-án a Szent Erzsébet Ház zárva tart. Kollégáink szakmai napot tartanak.
Megértésüket köszönjük!
Programajánló
Kuklay Antal nyugalmazott kanonok és hajdani igazgatónk évek óta működteti Mátramindszenten a Kincses kert meditációs központot. Az alábbi linken keresztül megnézhetik tevékenységüket, és mindenkinek szeretettel ajánljuk a 2015-ös év tartalmas programjait.
http://menssana-matramindszent.hu/programok-2015/
Szakmai napot tartottunk Budapesten
2015. január 23-án szakmai napot szerveztünk Budapestre. A Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény dolgozói és a Szent Erzsébet Történelmi Társaság tagjai közösen megtekintették a Szépművészeti Múzeumban a Rembrandt és a holland arany évszázad festészete kiállítást. A nap további részében fakultatív programként még volt aki ellátogatott a Magyar Nemzeti Múzeum állíndó kiállítására is.
Nagyon szép és tartalmas nap volt mindannyiónk számára. Köszönjük!

