A Számon-tartva vándorkiállítás Eger, Budapest, Kalocsa, Miskolc, Debrecen,Veszprém, Sümeg után, eljutott Sárospatakra a Szent Erzsébet Házba is. A kommunista egyházüldözés pap áldozatainak relikviáiból készült tárlat 2011 június 10-én nyílt meg Egerben. Immáron két éve járja az országot, óriási sikerrel. S bár manapság nem azt nevezik sikernek, ahol közel félszáz ember egyszerű, személyes tárgyait mutatják be, mégis itt az idő, hogy büszkék legyünk rájuk. Olyan személyekre, akik a hitükért vállalták az üldözéseket. Őket, mások hit iránti gyűlölete tette rabbá.
A látogatókat a sárospataki Egyházi Gyűjtemény helyettes vezetője Dr. Szabó Irén köszöntötte, majd Kuklay Antal a gyűjtemény vezetője nyitotta meg a kiállítást. Első kérdése a látogatókhoz szólt: „Kedves érdeklődők, mikor ide bejöttek, mi volt az első benyomásuk? Rettenten zsúfolt a tér, igaz? Nincsenek ablakok, s a fények is csak megfelelően irányítottak. Manapság óriási, szellős kiállítóterekben mutatják be kiállításaikat a múzeumok, itt pedig éppen az ellenkezője a jellemző, a tárlók egymást érik, épphogy csak a szövegek választják el egymástól.” Kuklay Antal, aki az ’50-es években maga is átélte a börtönéveket, beszédében saját börtön-élményeit elevenítette fel. Plasztikussá tette a hajdani börtön körülményeit s párhuzamot állított a kiállítótér jelenlegi zsúfoltságával. „Azt kérdezték, hogy: Milyen érzés itt lenni? Majdnem olyan, mint a Markó utcai zárkában.” Pontos számolás után összehasonlította a Markó utcai fogda celláinak méretét, tulajdonságait a gyűjtemény kiállítóterével. A Markóban 4*4.5 m.-es bitumenes cellában 22 fő volt bezárva hónapokon keresztül, 35 fokban, 1 küblivel, 10 db. pokróccal, 10 db. szalmával tömött matraccal, 10 db. párnával és fejenként körülbelül 20 poloskával. A 18 m2-en 22 embernek kellett osztozkodnia, személyenként 0,8 m2 jutott egy-egy emberre, addig itt, a 6*6-os, 36 m2-en 45 áldozatnak kell osztoznia, ugyan annyi területen, hiszen a 45 főre egyenként ugyancsak 0,8 m2 jut. Ennyi volt a szovjet szabvány. Annyi embert lehetett bebörtönözni, ahányszor fejenként ennyi hely jutott a börtönökben. A Jóisten megajándékozott bennünket azzal, hogy itt van a Markó utcai zárka édestestvére.
Képzeljük el most, ahogy itt vagyunk, bezárva egy levegőtlen, sötét szobába, hónapokra. A hely, a szag a zsúfoltság mind-mind emlékeztethet bennünket, hogy mit éltek át testvéreink. Csak azt tudom mondani: „Jó visszaemlékezni a régi bajokra!” – zárta beszédét.
A kommunista egyházüldözés görögkatolikus áldozataira Puskás László görögkatolikus pap emlékezett. Emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy hasonló szenvedéseket állhattak ki a hitükért a kiállításon megidézettek, mint a kereszténység első századaiban élő keresztények. Nem sztárokra, nem nagy sportolókra kell büszkének lennie a kereszténységnek, hanem ők a mi példaképeink.
A kiállítás a magyar történelem elmúlt fél évszázadának kiabáló fehér foltjait igyekszik betölteni expresszív, élményt nyújtó tárgyi anyagával, értelmező szövegeivel.
A kiállítás vasárnap kivételével 10-18 óra között naponta látogatható a sárospataki Szent Erzsébet Házban.

