Kaszó Syuzanna zongoraművésznő hangversenye a Szent Erzsébet Házban

2013. október 18.

2013 júniusában nagy számú közönség előtt adott hangversenyt Maria Aloe a Kievi Zeneművészeti Akadémia tanárnője tanítványával. Október 30-án ismét egy, a Kijevi Akadémián végzett zongoraművész előadására várjuk minden kedves barátunkat, ismerősünket. 

Kaszó Syuzanna Ukrajnában született, zenei tanulmányait is ott folytatta. A 2009 óta magyar állampolgár Kaszó Syuzanna a Kijevi Zeneművészeti Akadémián 2010-ben megszerzett diplomája után ösztöndíjat nyert a Manchesteri Királyi Akadémiára, amelyen idén diplomázott.  Több nemzetközi verseny győztese: első díjat nyert az Uzsgorodi Nemzetközi Zongoraversenyen, valamint nagydíjat a „XXI. század reménységei” Nemzetközi Versenyen, 2012 decemberében Triesztben nyert zongoraversenyt. Rendszeresen fellép különböző fesztiválokon, szóló esttel, versenyművekkel és kamaraegyüttesekkel szerepel Európa-szerte.

Neve Sárospatakon sem ismeretlen.  Számos fellépés mellett 2009-ben szólókoncertje volt a Zempléni Fesztiválon a Református Templomban. Ezúttal a Szent Erzsébet Házban ad önálló hangversenyt, 2013. október 30-án 18 órakor. A műsoron elhangzanak Beethoven, Liszt, Chopin, Prokofjev és Sosztakovics művei.

A belépés díjtalan!

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!