Mindszenty-emlékérem Kuklay Antalnak, a Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény vezetőjének

2014. március 3.

A napokban rendezték meg A köztünk élő Mindszenty című konferenciát a Parlamentben. A Mindszenty Alapítvány és a Mindszenty Társaság közös szervezésében megtartott ülésen a Mindszenty Alapítvánny elnöke Lezsák Sándor kiemelte a bíboros életének példáját, a magyarság és a kereszténység számára. Céljuk, kiadványok, könyvek szerkesztése, konferenciák, tanácskozások szervezése, hogy egy "egészséges Mindszenty-kultusz" alakuljon ki. Fontos, hogy a bíboros élete példát jelentsen a következő generációk számára is. 

A konferencia során adták át a Mindszenty-emlékérmeket is, melyet Kuklay Antal nyugalmazott plébánosnak - a sárospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény vezetőjének -, és Zinner Tibor jogtörténésznek ítéltek meg. Horváth Béla, a Mindszenty Társaság tagja laudációjában elmondta: Kuklay Antal 1953-tól járt a budapesti papi szemináriumba, 1956-ban társaival röpiratot szerkesztett, amelyben Mindszenty és a bebörtönzött papok kiengedését és a szerzetesrendek újraalapítását követelték. 1956. november 3-án részt vett az Állami Egyházügyi Hivatal dokumentumainak - besúgójelentések, nyilvántartások - lefoglalásában. A forradalom és szabadságharc leverése után segített a nemzetőrök menekítésében, tevékenységéért 1957-ben letartóztatták, 1958-ban 10 év börtönre ítélték, amnesztiával 1963-ban szabadult. Ezután rendőri felügyelet mellett, a lelkipásztori munkától eltiltva élt, Sátoraljaújhelyen segédmunkásként dolgozott, ezalatt pedig katolikus gyűjteményt hozott létre Sárospatakon. Később a borsodi Köröm község plébániáján szolgált.

Gratulálunk Tóni atyának, és Isten áldását kérjük további munkájára!