Szakmai napot tartott Sárospatakon az Egyházi Muzeológusok Egyesülete. 2015. október 19-20-án a Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény – Szent Erzsébet Házában került megrendezésre a vallási néprajz témakörét előadásokban feldolgozó konferencia. Első nap Vass Erika (Skanzen) Református –unitárius együttélés Fiatfalván -című előadása és Szabó Irén (Szent Erzsébet Ház) Templomi gesztusok –című referátuma élénk hozzászólásokra és beszélgetésre ösztönözte a hallgatóságot. A napot a sárospataki vár megtekintésével, Tamás Edit igazgató asszony szakszerű vezetésével zártuk. Kedden a sárospataki református gyűjteménybe látogattunk, ahol Pocsainé Eperjesi Eszter vezetésével megtekintettük a híres, nagy múltú és nemrég renovált kollégiumi könyvtár épületét és múzeumának állandó kiállítását. A látogatást követően meghallgattuk idegenvezetőnk vetítettképes előadását az Úri hímzéses úrasztali terítők –ről. A második nap utolsó előadója, Terdik Szilveszter (Iparművészeti Múzeum) a Néprajzi Múzeum máramarosi ikonjai –címmel tartott kutatási beszámolót. A szakmai nap a Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény raktárainak és kiállító helyiségeinek bejárásával, majd a 2007-ben bazilika minor rangot kapott plébániatemplom megtekintésével zárult.
A jó hangulatú konferencia lehetőséget adott az egyházi és világi gyűjteményekben dolgozóknak arra, hogy betekintést nyerjenek egymás munkájába és megismerhessék egymás működését. Az elhangzott előadások pedig bővítették szakmai ismereteinket és tapasztalatainkat.
HBL

