A testévéri szeretet egységében - Páll Miklós atya előadása a Szent Erzsébet Házban

2022. február 23.

A járványhelyzet alakulását figyelemmel kísérve 2022-re már bátrabban tudtunk programokat tervezni a Szent Erzsébet Házba. Elsőként egy előadással nyitottuk meg az évet.

A testvéri szeretet egységében címmel előadássorozatot hírdettünk meg, amelynek első előadása 2022.02.22-én kedden este volt. Ft. Pál Miklós görögkatolikus atya "Akik Krisztusban keresztelkedtetek, Krisztusban öltözködtetek! Alleuja" című előadásában arról beszélt, hogy mi is a közös bennünk: római katolikusokban, görögkatolikusokban, reformátusokban, evangélikusokban? Arra a kérdésre kerestük a választ, hogy milyen kapcsolódási pontok lehetnek a különböző felekezetek között. Három iylen pontot járt körül Miklós atya. A Keresztég szentsége, mint kegyelemközvetítő jel, az Ünnepek (Húsvét, Pünkösd), mint a hitéletünk alapjai, végük pedig a Lelki élet, az imádság (Mi Atyánk...), amely Miklós atya megfogalmazása szerint az egyén párbeszéde a Teremtővel. Előadását azzal a kérdéssel zárta, mi végett vagyok a világban? Erre négy választ adott: azért, hogy Istent megismerjem, Őt megszeressem, parancsai és törvényei szerint éljek, és eljussak az örök életbe.

Előadás sorozatunk márcisuban folytatódik. akkor Dr. Forod Ferenc református lelkész úr lesz a meghívott elóadó.