Megkezdődött a VI. Őszi Szent Erzsébet Napok programsorozat

2013. november 18.

Az idei Őszi Szent Erzsébet Napok programsorozat a hagyományokhoz híven a Szent Erzsébet Nővérek Kongregációjának első rendfőnöknőjének Mária Lujza Merkert tiszteletére megtartott Szentmisével kezdődött. Ternyák Csaba egri érsek ezen alkalommal megszentelte a nővérek megújult rendházát.

Szombaton és vasárnap ismét több száz zarándok érkezett városunkba, hogy együtt ünnepelhessük Szent Erzsébet halálának emléknapját. A szokásokhoz híven a sárospataki Római Katolikus Egyházközség meghívására ezeken a napokon egy-egy egyházmegye karitászcsoportjai érkeznek a sárospataki Bazilikába. Szombatra a Miskolci Apostoli Exarchátus segítő csoportjai érkeztek közel 300 fővel. Ez egy nagyon fiatal egyházmegye, hiszen püspökét 2011-ben szentelték püspökké, s lett vezetője az Exarchátusnak, mely a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyéhez tartozó görögkatolikus parókiákat jelenti csupán. Orosz Atanáz püspök az egész napot hívei körében töltötte, s vezette az ünnepi szertartásokat. Árpád-házi Szent Erzsébet ereklyét tartalmazó ikonját kezébet tartva, hívei kíséretében vonultak át a bazilikából a Szent Péter és Szent Pál nevét viselő görögkatolikus templomba. Az egyházmegye vezetői erre az alkalomra hozták létre a Szent Erzsébet Díjat, melyet Dr. Szabó Irénnek, intézményünk vezetőjének adott át a püspök. Emlékplakettel pedig Páll Miklós tolcsvai parókust tüntette ki, aki az egyházmegye karitász elnöke. 

Vasárnapra a Váci Egyházmegye közel 800 zarándoka érkezett Szent Erzsébet szülővárosába. A Váci Egyházmegye zarándokcsoportjai a délelőttöt a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskolába töltötte, ahol lelkinapot tartottak. A déli szentmisén Beer Miklós váci püspök mondott szentbeszédet. Beszéde, "minden amit kaptatok, embertársaitok megsegítésére van" gondolat köré fűzte fel. 

A Szent Erzsébet Napok folytatódnak. Mindenkit szeretettel várunk!