A 10. Őszi Szent Erzsébet napok keretében 2017. november 21-én délután immár hetedik alkalommal adtunk otthont a négy katolikus általános iskola részvételével zajló Szent Erzsébet felolvasóversenynek.
A téma ebben az évben Szent László élete és csodatételei voltak.
A Szent Erzsébet ház nevében Kőszeginé Tóth Judit köszöntötte a részvevőket, majd a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola igazgatója, Kissné Murányi Andrea nyitotta meg a rendezvényt. Ezt követően az iskola 6.b osztályos tanulói mutattak be egy rövid jelenetet, Szent Imre herceg életéből.
Az encsi, sátoraljaújhelyi, sárospataki, szerencsi katolikus iskolák versenyzői két fordulóban mutathatták meg a tudásukat. Az első fordulóban sok szép szabadon választott legendát, történetet olvastak fel a tanulók. Ezt a második fordulóban a kötelező szöveg felolvasása követte.
EREDMÉNYEK:
3-4. ÉVFOLYAM
I. hely – Rozgonyi Orsolya – Sárospatak
Butykai Jenei Áron - Encs
II. hely – Kertész Janka - Encs
III. hely – Haskó Vivien - Sárospatak
5-6. ÉVFOLYAM
I. hely – Kiss Gréta - Encs
II. hely – Lukács Dorka - Sárospatak
III. hely – Végső Tamara - Szerencs
Különdíj: Hajdú Gabriella - Szerencs
7-8. ÉVFOLYAM
I. hely – Gombos Angelika – Sátoraljaújhely
Naár Boglárka Vera - Sátoraljaújhely
II. hely – Pap László- Szerencs
Korán Flóra - Szerencs
III. hely – Kiss Henrietta - Encs
Különdíj – Gombos Vanda - Sárospatak
Az eredményekhez gratulálunk!

