2014-ben újra országszerte, így Sárospatakon is megrendezik a Házasság Hete programsorozatot. A sárospataki programokhoz kíván kapcsolódni a Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény Könyvtára is, mégpedig azzal, hogy a témához kapcsolódó könyveivel kivonul a helyszínekre, és lehetőséget ad az érdeklődőknek a könyvtárba való beíratkozásra, illetve a könyvek kölcsönzésére is. Kedden volt az első alkalom, amikor az érdeklődők találkozhattak a lehetőséggel, hiszen a kecskeméti Parázs Központ munkatársainak előadása előtt, alatt és után is a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola folyosóján várták az érdeklődőket a könyvtárosaink.
A mai napon is lehetőség nyílik a házassággal, gyermekneveléssel stb. kapcsolatos lelki olvasmányokkal való ismerkedésre, kölcsönzésre a 16.30 órától kezdődő Orosz Atanáz püspök úr előadása idején, melyre a Örömhírvétel Görögkatolikus Óvodában kerül sor.
Mindenkit szeretettel várunk, hiszen: "Aki keres, azt megtalálják!"

