2012. december 12-én volt a sárospataki projektzáró rendezvénye a „A Szent Erzsébet Út nyitó és záró állomásának infrastrukturális fejlesztése Sárospatakon és Kassán” című CBC HUSK 0901/1.3.1/0024 a „Magyarország – Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013” pályázati kiírás keretében megvalósult fejlesztésnek. A pályázatot a Gótikus Út Gyöngyszemei nonprofit szervezet (Kassa) adta be, együttműködve a sárospataki Szent Erzsébet Út Alapítvánnyal.
A Szent Erzsébet Ház fejlesztéséhez (Sárospatak, Szent Erzsébet út 13.) több mint 400.000 euróval járult hozzá az Európai Unió. Ezen felül 73. 000 euróval támogatta a Magyar Kormány.
A támogatás felhasználásával a sárospataki Szent Erzsébet Házban az alábbi fejlesztések történtek:
· A házban megújult az információs és dokumentációs központ;
· Akadálymentesítés három szinten: lift;
· Művészi és régészeti munkák készültek;
· Pincei és udvari kőtár létesült;
· Udvar, rendezvénytér jött létre;
· Kert, zarándokfogadó, pihenő épült.
A projektzáró rendezvényt Kuklay Antal, a ház vezetője nyitotta meg. Tőle megszokottan egy nagyon összeszedett, átgondolt előadást hallhattunk a Szent Erzsébet Ház küldetéséről. Ahogy a felütésben olvashattuk Pilinszky Jánostól idézve: „Felfedezni azt, ami a miénk, birtokba venni az örökségünket!” kezdte előadását. S hogy mi az örökségünk, s azt ki hagyta ránk, egyértelmű a válasz: maga az Isten. Árpád vezér ideérkezése után már megvoltak az úthálózatok, nekik már csak az úthibákat kellett kijavítaniuk. Akkor kezdődött, s mi ma folytatjuk ezt az örökséget. Az É.-D. és a K.-Ny. találkozásában élő magyar nemzet, az itt élő növényzet és állatvilág sokkal nagyobb nyomásnak van kitéve, mint a bárhol máshol élők. Ennek következtében, itt a Kárpát-medencében olyan minőségek alakultak ki, mely sehol máshol a világon. A biológiai nyomás mellett a lelki nyomást is örököltük, mely már Szent Erzsébet egyéniségét is formálta. Ő négy-öt éves korára birtokba vehette ezt az örökséget, melynek köszönhetően erős jellemmé fejlődött, és képes volt megőrizni ezt a szellemiséget az idegenben, egy másik kultúrában is.
A Szent Erzsébet Ház, Árpád-házi Szent Erzsébet szellemében kíván járni a jövőben is. Amit tesz illetve tenni fog az az, hogy birtokba veszi a reáhagyott örökséget, az autonómiát és szolidaritást. Harcolnunk kell, hogy autonómok és egyben szolidárisak tudjunk lenni a mai világban.
Kuklay Antal előadása után a kassai partnerek mutatták be elnyert pályázataik eredményeit, legfőképp a kassai dómban zajlott felújításokat ismertették. A Szent Erzsébet Házban megvalósult fejlesztésekről a ház vezető helyettese Dr. Szabó Irén beszélt, majd Jósvainé Dr. Dankó Katalin régész a: „Sárospatak történetének ismeretlen fejezetei: a Szent Erzsébet ház fejlesztése során végzet régészeti munkák eredményei” címmel tartott bemutatót.
A meghívott vendégek között jelen voltak a pályázat fő képviselői illetve a kivitelezők, akik megtekinthették az elért eredményeket.