2019-ben immár hatodik alkalommal várunk midnenkit 2019. június 22-én szombaton 18 órától 23 óráig a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat programjaira. Az este kezdetén az időszaki kiállításunkhoz kapcsolódóan T. Pálmai Katalin textílművész tart előadással egybekötött bemutatót, amely során a selyemfestés rejtelmeibe avatja be az érdeklődőket. Az rendezvény további részében Tanúságtevők címmel három rövidfilmet tekinthetnek meg vendégeink:Szent Erzsébetről, a torinói lepelről, végül pedig arról, hogy az iszlám vallás hogy vélekedik Szűz Máriáról.
A rendezvény ideje alatt kézművesfoglalkozásokat tartunk: levendulából lehet mindenféle szép dolgot kötni, a kisebbekre pedig többféle puzzle vár.
A programokra a belépés ingyenes, részletek a csatolt szórólapon olvashatóak.
Mindekit szeretettel várunk!

