Szakál Zsófia és Pál Edith Erzsébet zongorakoncertje a Szent Erzsébet Házban

2016. június 17.

2016. június 17-én, pénteken 18 órai kezdettel Szakál Zsófia és Pál Edith Erzsébet koncertje a sárospataki Szent Erzsébet Házban (Szent Erzsébet u. 13., emelet).

Szakál Zsófia sárospataki, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola 10-es hallgatója, ének és zongora szakon. 10 éve zongorázik. Tanára Dr. Dominkó István zongoraművész, akivel a Crescendo Nyári Zenei Akadémián már évek óta találkoznak, azelőtt Sárospatakon, mostanában Tokajban. Zsófia visszatérő vendége a Nemzeti Galériában megrendezett Múzeumi Esték koncertjeinek. Jelenleg a Chopin Nemzetközi Zongoraversenyre készül. Annak anyagát adja elő.

Pál Edith Erzsébet a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának diákja volt 2013-ig. Jelenleg a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola tanulója. Célja, hogy zongoratanár lehessen és fiatalokkal foglalkozzon. Emellett, cserkészvezető Sátoraljaújhelyben. Idén felvételizik Győrbe és Debrecenbe, ezért is fontosak a koncertek (Sátoraljaújhely, Budapest), hogy sikeres felvételt nyerjen és elérje kitűzött célját. Immáron negyedszerre vesz részt Tokajban a Crescendo Nyári Zeneakadémia résztvevő diákjaként. 

Az est programja:

Szakál Zsófia:

Chopin: G-dúr mazurka - g-moll mazurka Op. 67 /1, 2

Chopin: Asz-dúr prelűd - f-moll prelűd Op. 28/ 17,18

Chopin: c-moll noktürn Op. posth.

Chopin: Asz-dúr impromtu op. 29

Mendelssohn: E-dúr rondo capriccioso Op. 14

 

Pál Edith

Liszt: C-dúr Transzcendens etűd

Bach: Wohltemperierte Klavier II. f-moll prelúdium és fúga

Haydn: e-moll szonáta Hob. XVI.34.

Brahms:g-moll ballada Op.118.

Bartók: 3. rondó

 

Szakál Zsófia

Chopin: d-moll polonéz Op. 71/1

Chopin: f-moll etűd Op. 25/2  

Chopin: f-moll etűd Op. 10/9

Chopin: Asz-dúr ballada Op. 47

Debussy: Clair de lune

 

A koncert ingyenes, adományokat elfogadunk a művészek számára!

Mindenkit szeretettel vár a Szent Erzsébet Ház!